2011. március 2., szerda

Megbocsátás


Megbocsátásról írások és gondolatok



A megbocsátás a szeretet kifejezési formája, és mint ilyen, elfogadáson alapul. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy szeretned kell azt a dolgot, személyt, csak annyit jelent, hagyod, hogy létezzen, életed pedig mehet közben tovább. A megbocsátás hiánya az által gátolja személyes fejlődésedet, hogy valamiben megragadva tart.
Hozzákötöz ahhoz a személyhez vagy helyzethez, akinek, vagy aminek nem tudsz megbocsátani, mégpedig olyan szorosan, mintha hozzá lennél láncolva. Kiszakít a jelen pillanatából, életed jelen idejéből és egy boldogtalan vagy kellemetlen állapotba visz vissza. Ez a helyzet rosszabb számodra, mint annak a személynek, akinek nem bocsátottál meg, mert rossz érzéseket kelt benned, és ezeket, az érzéseket folyton cipeled magaddal, akár tudsz erről akár nem.

A megbocsátás kulcs az elengedéshez. Megbocsátani annyit tesz, mint elengedni azt az érzést, hogy megsebeztek, hogy neheztelsz, dühös vagy, és elengedni a bosszú vagy a megtorlás vágyát is. Végezz elengedő gyakorlatokat és meglátod mennyivel könnyebb lesz életed.

(szerzője ismeretlen)






A gyűlölet energiája nem vezet sehová, de a megbocsátás energiája, amely a szeretetben testesül meg, jó útra terelheti az életedet.

Paulo Coelho 






Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.

 Charlotte Bronte   





Szepes Mária: Kibékülés
Békét kötni mindennel és mindenkivel, aki más, mint amit jónak, szépnek
tartok, s csak önmaga tud lenni.
Elfogadni külön kozmoszának törvényeit, ha az enyémtől eltérnek. Megbocsátani
idegen, rossz ízeket, helyükre tenni téves jelképeket. Megérteni titkos
nyelvüket, a hebegőt, a dadogót, a szitkozódó, mérget fröccsenőt csúfat is.
Felismerni e tintahal - felhő mögött a zokogó, magányos kárhozottat, aki adni, kérni
nem képes. Számláján csak bevétel - rovatot vezet. Tenni, áldozni sohasem szeret,
nem ismer egyebet, csak a nihilt, koporsót ácsol, sírgödröt ás.
Elviselni a botor jajszavát, aki maga keresi búját, baját, visszaüt, támad, s vádol, hogy ütik, sült galambra lesve tétlenkedik.
Nyavalyáinak utána jár, a figyelmeztetésért halálmadárt kiált. Nem tudja másképp. Semmiféle vád, ítélet csontalkatát nem szabja át.
Bölcs az, aki megbocsát: Ilyen a világ!
Ennyi az ember, s ennyi vagyok magam is. Nem több és nem kevesebb.
Néha megostromlom a lehetetlent, Sziszifusziként hegyre hordom terheimet,
azután visszahullok talajt vesztve megint.
De magamnak is megbocsájtok, ami nehezebb, mint átugrani saját, földre vetült árnyékunkat.
E biblikus varázslat mégis megtörténik időnként, pedig nem idézi hit.
A csoda villáma váratlan mindig, eltünteti, ami valónak tűnik,
s megmutatja, ami a mulandóban is igaz, mert soha el nem múlik. 





Megbocsátani annyit jelent, mint a megbocsátáson túl a szívünket is átadni. Megbocsátani annyit jelent, mint a másiknak vétkét magunkra vállalni, szeretetünkre váltani. A megbocsátás titkos felhívás arra, hogy önmagunkat legyőzzük és önmagunkat elfelejtsük. Mindez azért nehéz, mert az ember legérzékenyebb pontját érinti, a személyes méltóságunkat, ezért minden megbocsátás egy hősies tett. 
Amikor megbocsátunk, akkor a másiknak és önmagunknak egy új esélyt adunk, hogy újra szerethetjük és újra szerethet bennünket. Valahol ez azt jelenti, hogy egészen oldozzuk fel a másikat, tegyük szabaddá, engedjük, hogy újra szülessen, és ezáltal segítsük megtalálni számára az újrakezdést. Megbocsátásunk azt jelenti, hogy bízunk a másikban és hiszünk a vétkek eltörlésében. S így történik meg saját magunk legnagyobb legyőzése, amely benső szabadságunkhoz vezet.
(
Henri Boulad: 
 A megbocsátás képessége )










"A múlt ajtaján egy szó áll: megbocsátás. Ha arra gondolunk, mi mindent tesznek
az emberek társaikkal, mi mindenben részesek, mi mindent kell egymástól elviselniük,
megértjük, hogy a béke csak a megbocsátásból fakad. Minden megbocsátó szó és mozdulat,
a békét építi." (Phil Bosmans)










Néha szavak nélkül kell megbocsátani.
Érteni a szavakban ki nem fejezett bánat és a
jóvátételre igyekvő szándék apró jeleit ,
jelekkel felelni a jelekre.
Felejteni ott , ahol a felejtésre van szükség , megróni
máskor azt , akinek szüksége
van a megrovásra.

Az igazi megbocsátás , mint a
szeretet
általában , intelligens és
leleményes .
És alázatos is , legfőképpen
talán alázatos .

/ Jelenits István /








 

  A híd

Egy vidéki farmon élt két testvér egymás szomszédságában. Egy napon egy jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek. Eddig kölcsön adták egymásnak szerszámaikat, ameddig az egyik távol volt, a másik vigyázott a farmra, megbeszélték a problémáikat, de most egy csapásra minden megváltozott. Hiába a negyven éves szomszédság, most végül odáig fajult a dolog, hogy nem is álltak szóba egymással.
Egy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez bekopogott egy idegen férfi, aki munkát keresett egy-két napra. Először el akarta hajtani, de végül amikor meghallotta, hogy ácsmester, és jól bánik a fával, megmozgatta a fantáziáját. Azt a feladatot adta neki, hogy a testvére és az ő telke határába építsen egy kerítést. Olyat kért, amin még átlátni sem lehet, mert annyira haragudott a testvérére.

Miután kiadta a feladatot és minden faanyagot, szerszámot, szeget a rendelkezésére bocsátott a mesternek, elment a városba. Az ács neki is látott a munkának. Estefelé, amikor visszajött az idősebb testvér megdöbbenve látta, hogy a telek határában, a kis völgyben nem egy kerítés, hanem ellenkezőleg egy híd áll, mely összeköti az ő és testvére telkét.
Pont akkor jött ki a fiatalabbik testvér, aki szintén megdöbbenve nézte a hidat, ezt mondta:

"Drága testvérem! Te képes voltál egy hidat építtetni, azok után ami köztünk történt? Azok után, amiket tettem és mondtam?"
Erre mindketten nagyon elszégyellték magukat, és a híd közepén egymásba borulva kibékültek. Ennek örömére kérték az ácsmestert, hogy maradjon még pár napig, találnak még neki valami munkát.
Erre a Mester így felelt: "Nagyon szívesen maradnék, de még sok olyan hely van, ahol hidat kell építenem!"
(szerzője ismeretlen)







Gondolatok

Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak, mégis szeresd őket!
Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedetedet, mégis tégy jót!
Ha sikeres vagy, hamis barátokat és igazi ellenségeket nyersz, mégis érj célt!
A jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy, mégis tedd a jót!
A becsületesség és az őszinteség sebezhetővé tesz, mégis légy becsületes és nyílt!
Amit évek alatt felépítesz, lerombolhatják egy nap alatt, mégis építs!
Az embereknek szükségük van a segítségre, de ha segítesz, támadás érhet, mégis segíts!
A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!
(Teréz Anya)









4 megjegyzés:

Karesz írta...

Igen szép és nemes gondolatok, el kell ismernem! Én egyvalamit bevallok, mindezt tudom, mert tudom, vagy talán csak illemből mondom, hogy "én is"!
Én tudom jól magamról, hogy bármennyire "egyet kell értenem", vannak dolgok, amit soha nem tudtam, vagy talán tudok megbocsájtani! Idő múltával csökkent a harag a gyűlölet, a lelkiismeret-furdalás, de még mindig éget, és tudom, hogy ott van!
Egyvalami vigasztal csak, hogy önmagam is ugyanúgy gyűlölöm, vétkesnek találom, és haragszom, mint azokat, "akik ellenem vétkeztek"! Én is vétkeztem mások ellen, és ezt nem lehet megbocsájtani magunknak! Még az sem segít, ha tudom, vétkeimért nekem megbocsájtottak egyesek.
Anikó, felborzoltad nagyon a hangulatomat ezzel a megbocsájtós izével, de én most itt azonnal meg is bocsájtottam Neked, mert van púp az én hátamon, nem kell több! :-)))

Anikó írta...

Kedves Karesz! Köszönöm , hogy ezt leirtad nekem. Én is sokáig úgy éreztem nem tudok megbocsájtani dolgokat de mivel nagyon régóta olvasok ezoterikus könyveket és eljutottam oda, hogy igen meg kell tanulni megbocsájtani . Tudod én is követtem el hibákat és azt hiszem ezt mindenki leirhatná nem csak mi, de remélem nekem is megtudtak bocsájtani.

Remélem azért még látlak az oldalamon , mert szivesen veszem a megjegyzéseidet:))))))

carpe diem írta...

Köszönöm, hogy olvashattam ezeket a gyönyörű gondolatokat. Szepes Mária könyveiből én már gyakran sok erőt merítettem. Legkedvesebb könyve A mindennapi élet mágiája című.Többek között azt vallja,hogy gyakorolnunk kell a feltétel nélküli megbocsátást,ezáltal jobban tudjuk szeretni önmagunkat, az életet. Így lehetünk csak boldog, kiegyensúlyozott lelkületű emberek.

éva judit írta...

Sajnálom,hogy érdemben nemtudok ezekhez hozzászolni de olvasgatok szemezgek belölle
Nem az Én világom de tisztelem mindenki elhivatotságát

Kedves Olvasóim köszönöm, hogy olvassátok a blogomat

Köszönöm a látogatást visszavárlak!