2011. március 8., kedd

Elgondolkodtató történetek





Ha megdobnak kővel..

Egy férfi éveken keresztül gyűjtött egy új Mercedesre. Végül a sok munka és félre tett pénz meghozta a várva várt pillanatot. Nagy örömmel és izgalommal hajtott hazafelé, hogy családjának és barátainak is megmutathassa az új "álomautót".

Útközben megállt, hogy betérjen az egyik barátjához. Könnyedén talált egy helyet ahova beparkolhat, és lükvercbe tette az autót. Nagy lendülettel elkezdett tolatni, mire halotta, hogy egy kő koppan az új autóján. Hirtelen lefékezett és kiszállt. Látta, hogy egy kisfiú dobta meg a kocsiját, ezzel máris megsérült a gyönyörű fényezés.

A férfi kikelve önmagából, így kezdett el üvöltözni:

"Te normális vagy kölyök? Nincs neked eszed? Ha majd jól elverlek, el fog menni a kedved az ilyen őrültségektől, hogy mások kocsiját kővel dobáld!"

"Bácsi kérem, ne haragudjon!" - válaszolta a fiú.

A férfit annyira elöntötte a düh, hogy nem is figyelte mi van körülötte. De a fiúcska így folytatta:

,,Elnézést, nem tehettem mást! Túl messze voltam öntől, hogy meghallja a hangomat. Csak így állíthattam meg, hogy ne tolasson tovább."
És ekkor látta meg a férfi, hogy a kocsija mögött egy tolószékkel felborult gyerek van.

"Ő a testvérem és egyedül előre ment a tolószékkel. De túl gyorsan gurult és a járda szélén felborult, pont az ön kocsija mögé. Muszáj voltam megdobni, hogy megállítsam magát."

Ekkor a férfi nagyon elszégyellte magát, és segített visszatenni a fiút a tolókocsiba.

Az eset után a kocsin soha nem csinálta meg a fényezést. Az megmaradt emlékeztetőnek, hogy ha megdobnak kővel, talán azért van, hogy a figyelmünket felkeltsék, nehogy valami nagy bajt csináljunk.

Jézus halk szelíd hangon szól a mi szívünkhöz és lelkünkhöz. Néha nincs időnk meghallani, vagy túl elfoglaltak vagyunk, hogy figyeljünk Őrá. Néha meg kell, hogy dobjanak kővel ahhoz, hogy körülnézzünk, mi is folyik az életünk körül, kik vesznek körül minket, milyen döntéseket hozunk, mi az amit éppen véghez akarunk vinni, stb.

Ez a te döntésed: figyelsz a halk szelíd hangra vagy megvárod míg megdobnak kővel?
(szezője ismeretlen)






Fekete - fehér története 

Ez a jelenet a British Airways London-Johannesburg közötti járatán történt meg.

Egy ötvenes fehér asszony egy fekete mellett ül. Láthatóan nagyon zaklatott, hívja a stewardesst.
A légikisasszony kérdezi:
Mi a probléma, Asszonyom?
A fehér nő: talán nem látja?
Egy fekete mellé ültetett engem.
Nem bírom elviselni, hogy egy ilyen gusztustalan lény mellett kelljen ülnöm.
Adjon nekem egy másik ülést. Kérem.
A légikisasszony: Nyugodjon meg, a gépen majdnem minden ülés foglalt.
Megnézem, hogy van-e még szabad hely.
A légikisasszony elmegy és néhány perccel később visszajön. Asszonyom, mint ahogy gondoltam, nincs több üres helyünk a turista osztályon. Beszéltem a parancsnokkal és ő megerősítette, hogy a bussiness classon sincs több hely.
Van azonban egy hely az első osztályon.
Mielőtt az asszony bármilyen megjegyzést tehetne, a légikisasszony folytatja: a mi légitársaságunknál egyáltalán nem szokás, hogy egy turista osztályon ülő utasnak engedélyezzék, hogy átüljön az első osztályra de figyelembe véve a körülményeket, a parancsnok úgy találta, hogy valóban botrányos arra kényszeríteni valakit, hogy egy ilyen visszataszító ember mellett üljön.
A légikisasszony a feketéhez fordul: Nos, kérem Uram, ha úgy kívánja, vegye a kézipoggyászát, mivel az első osztályon a szabad hely Önre vár.
A körülöttük levő utasok, akik elképedve asszisztáltak a jelenethez, felemelkedtek és tapsoltak.
(szerzője ismeretlen)






Történt egyszer, hogy egy férfi a háza építésével megbízott egy mesterembert.
A munka szépen haladt, a mester valóban ügyesen dolgozott, a ház épült-szépült. Az egyik nap váratlan nehézségek léptek fel. A mesterembernek minden aznapra jött össze. Az autó amivel érkezett defektes lett, majd valami hiba miatt nem indult el, majd munka közben áramszünet volt, aztán pedig még az eső is eleredt.
Ezek után a háztulajdonos hazavitte a mesterembert.
Amikor megérkeztek, a mesterember behívta a férfit, hogy bemutassa neki a családját. A bejárati ajtó előtt állt egy kis fa, s amikor elhaladtak mellette, a mesterember megállt pár pillanatra, s mindkét kezével megérintette az ágak hegyét. Ezután tovább mentek. A mester kinyitotta az ajtót, és sugárzó arccal, mosolyogva belépett, megölelte két kisgyermekét és
megcsókolta feleségét. Végül a vendéglátás után kikísérte "alkalmi sofőrét" az autóhoz. Amikor elhaladtak a kis fa mellett, a férfi kíváncsian megkérdezte, hogy mi volt az előbbi "szertartás" amint az imént látott.
- Á, igen. Ez valóban egy sajátos szertartás. - válaszolt mosolyogva.
- Ez a kis fa a probléma-fám! - folytatta
- Tisztában vagyok azzal, hogy nem tudom elkerülni munka közben a problémákat, de egy valami biztos, ezek a gondok nem tartoznak az otthonomra, a feleségemre és a két gyermekemre. Így hát minden este, mielőtt belépek a házamba, felakasztom erre a fára a problémáimat. Aztán reggel, újra fölveszem őket. S amikor kijövök reggel, és ismét fölveszem, már közel sem emlékszem olyan sok bajra, mint amennyit az előző este felakasztottam...







Két szerzetes története

"Két szerzetes zarándokútja során egy sekély folyóhoz ért. Partján egy fiatal hölgy állt, aki nem szerette volna, ha megázik az új ruhája.
Az egyik szerzetes gondolkodás nélkül felkapta a hátára a nőt és átgázolt a vízen és letette a túlparton.

Aztán folytatták útjukat. Körülbelül egy óra múlva a társa kifakadt:
Nem helyénvaló megérinteni nőt, a parancsolatok tiltják! Áthágtad a szabályokat!
A másik csendesen megjegyezte:
Én már egy órája letettem a folyónál, Te miért hurcolod most is magaddal?"

Nagyon tanulságos ez a történet, mert mi emberek nagyon hajlamosak vagyunk arra, hogy ha valami nem tetszik nekünk, vagyis nem a mi elképzelésünk szerint történik, akkor bizony mint terhet sokáig cipeljük magunkkal, mert nem vagyunk képesek letenni azt a gondolatot, ,,terhet", ami bizony az életünket nagyon megnehezíti, ha sokáig foglalkoznunk a témával.
Törekedjünk arra, hogy mihamarabb megszabaduljunk minden olyan gondolattól, ami a lelkünket nehézzé teszi.
(szerzője ismeretlen)



11 megjegyzés:

carpe diem írta...

Még nagyon sok boldog nőnapot kívánok! Szeretettel: carpe diem

Hólabda(Kzella) írta...

Tetszettek ezek a történetek.

autumn írta...

Kedves Anikó! Időnként be-benézek hozzád és sokszor ezek után a történetek után megszólalni is alig tudok, mert némelyik annyira mély és elgondolkodtató. Talán a komment is ezért ilyenkor elmarad....de Te csak írd tovább, mert sokan vagyunk, akik olvasunk! Köszönöm Neked!

MJ írta...

Megpróbálok inkább figyelni.
Én is tapsoltam volna.
Ez így igaz, tapasztalom olykor.

Lili írta...

Kedves Anikó! Köszönöm, hogy olvashattam a történeteket. Szép napot:)

annalíz írta...

Az oldalad nekem mindig felüdülés.Köszönöm.

Anikó írta...

Nagyon szépen köszönöm Nektek a kedves szavakat:))

Éva írta...

Valóban elgondolkodtató történetek.

Agnes. írta...

Csak az elozo hozzaszolokat tudnam ismetelni:)de azt hangsulyozom mind tetszett, de megis nagyon a problemafas, jo volna utanozni:)

Szep napot Aniko:)

Greti írta...

Nagyon tanulságos történetek.
Az a kis fácska a ház előtt jó ötlet:))

annalíz írta...

Nagyon tetszett a Fekete-fehér történet, de mind nagyon szép....

Kedves Olvasóim köszönöm, hogy olvassátok a blogomat

Köszönöm a látogatást visszavárlak!