Angyalos idézetes képek

Szép történetek

Sok múlik egy mosolyon

Egyszer egy pap New York Bowery nevű részén járt, ahol sok a hajléktalan.
Három barátjával épp a komp felé igyekezett. Útközben láttak egy rongyokba öltözött embert a járdán ülni. Nagyon piszkos volt, és szemmel láthatóan depressziós. Amikor atekintete összetalálkozott a papéval, intett neki,
hogy menjen oda hozzá. A pap meghatottan elindult felé. A barátai azonban gyorsan rászóltak: ,,Csak nem mész oda ahhoz a csavargóhoz?!" A pap elengedte a füle mellett barátai figyelmeztetését, és odalépett a hajléktalanhoz. Pár szót váltott vele. Aztán rámosolygott és indult a komphoz.
Amint a beszállásra várakoztak, a hajléktalan futva odajött hozzá, és zokogott, mint egy gyerek. Előhúzott egy fegyvert, és azt mondta: "Atyám, ma reggel, mielőtt találkoztunk, arra készültem, hogy befordulok egy sikátorba, és szétloccsantom a fejemet. Amikor ön felbukkant, intettem és ön odajött. Válaszolt a hívásomra és a könyörgésemre. Aztán úgy beszélt velem, ahogy azzal beszélnek, akit szeretnek, de nem ez tartott vissza attól, amit terveztem. Távozóban a szemembe nézett, és rám mosolygott. Hét év óta ez volt az első jele az emberi szeretetnek, ami felém irányult, és el akartam mondani, hogy a mosolya visszaadta ma az életemet." Aztán beszélgettek még egy kicsit kettesben, a pap megtudta, hogy ez az ember valamikor orvos volt a John Hopkins Kórházban. A pap megáldotta, majd folytatta útját.


Később a pap elment a kórházba, és kérdezősködött a férfi felől. Különböző orvosoknak és nővéreknek említette meg az illető nevét, és azt mondták, hogy tényleg orvos volt itt, de valami probléma miatt távozott. Senki sem tudta megmondani, hogy hol tudná megtalálni.


Három évvel később csörög a telefon, és egy kellemes hang üdvözli a papot.
"Halló, itt Dr. Lawson. Emlékszik még rám? A kikötőben találkoztunk. Ismét itt vagyok a kórházban. Csak azt akartam mondani, hogy milyen sok múlik egy mosolyon - néha minden egy mosolyon múlik."
(ismeretlen szerző)

Tanmese

  

 

  Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves

kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is

vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt,

hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy

éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa

megkérdezte fiát.

- Nos, mit gondolsz erről az útról?

- Nagyon jó volt apa!

- Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?

- Igen.

- És mit láttál meg mindebből?

- Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk

van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák

árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi

udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül

láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog

családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig

látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:

- Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk. 

Szól-e még Isten az emberekhez?

Egyszer egy fiatalember, aki komoly lelki életet élt, elment egy bibliaórára egy baráti családhoz. Csütörtök este volt. A találkozót vezető házaspár az imaórát két részre osztotta: hallgassuk Istent, és engedelmesen kövessük, amit kér tőlünk. A fiúnak szünet nélkül az járt az eszében, vajon Isten ma is beszél még az emberekkel? A bibliaóra után barátaival még betértek egy kávézóba. A találkozón elhangzottakról beszélgettek.Mindannyian elmesélték, hogyan vezette őket Isten különböző utakon. Este tíz óra körül járt, amikor a fiatalember elbúcsúzott a barátaitól. Beült az autójába, és imádkozni kezdett:

- Istenem, ha még beszélsz az emberekkel, szólj hozzám. Hallgatni fogok a szavadra, és mindent megteszek, hogy engedelmesen kövessem, amit kívánsz;

Ahogy a város főutcáján hajtott, egyszerre különös gondolata támadt, mintha valaki azt mondta volna neki:

- Állj meg, és vegyél egy liter tejet!                                     

Megrázta a fejét, és hangosan megkérdezte:- Isten, Te vagy az?;

De mivel nem kapott választ, továbbhajtott. De a hang újra megszólalt:  - Vegyél egy liter tejet!

A fiatalembernek eszébe jutott a bibliai idézet, amikor a kis Sámuelhez szólt Isten, és ő nem ismerte fel a hangot.                

- Rendben van, Istenem, ha valóban Te vagy az, akkor megveszem a tejet. Nem gondolom, hogy ez túl nagy próbatétel volna.

Megállt, megvette a tejet, és folytatta az útját hazafelé. A következő kereszteződésnél újra egy különös belső ösztönzést érzett:                                                                                          - Fordulj be ebbe az utcába!

Ez valami őrület, gondolta magában, és ment tovább. De újból érezte, hogy be kellett volna fordulnia. Visszafordult hát, és követte a hangot. Félig tréfásan, félig komolyan azt mondta magában:  - Rendben, Istenem, megteszem!

Ment tovább az úton, elhagyott több kis utcát, míg egyszerre azt érezte, meg kell állnia. Megállt hát, és körülnézett. Tipikus városi környék volt, lakóházakkal és boltokkal. Nem a legjobb, de nem is a legelhanyagoltabb negyed. Az üzletek már bezártak, és a legtöbb ház ablaka sötét volt. Csak egy házban égett a lámpa az utca másik oldalán. A fiú újra hallotta a hangot:

- Menj, és add oda a tejet azoknak az embereknek, akik abban a házban laknak, a túloldalon.                                                     

A házra nézett. Kinyitotta a kocsiajtót, és kiszállt. De azután kétségei támadtak, és vissza akart szállni.                                 

- Uram, ez őrültség! Hogy csengethetnék be egy idegen házba éjfélkor?

A gondolat azonban, hogy oda kell adnia a tejet, nem hagyta nyugodni. Elindult hát, miközben azt mondta magában:

- Rendben van, Uram, ha Te mondod, megyek, és odaadom a tejet ezeknek az embereknek. Ha az Úr azt kívánja, hogy őrültként viselkedjem, hát jó. Én engedelmeskedni akarok Neki. Valami célja biztosan lehet; Ha pedig ki sem nyitják az ajtót, azonnal visszafordulok.

Átment az úton, megállt az ajtó előtt, és megnyomta a csengőt. Bentről mintha egy gyerek sírása hallatszott volna. Egyszerre egy érdes férfihang szólalt meg:  -Ki az? Mit akar?

Az ajtó kinyílt, mielőtt a fiú elfuthatott volna. Egy férfi állt előtte farmerben és ingben. Elég kellemetlen szag áradt róla, és nem látszott különösebben boldognak sem a fiatalember láttán.          

- Mi történt?                                                                           

A fiatalember gondolkodás nélkül átnyújtotta az üveg tejet, és azt mondta:   - Ezt önöknek vettem.

A férfi megragadta az üveget, és beszaladt a házba. Azután egy nő szaladt át a folyosón kezében a tejjel, valószínűleg a konyha felé sietve. Mögötte a férfi, karján a síró csöppséggel. Amikor a férfi visszajött, a fiú látta, hogy a szemében hatalmas könnycseppek csillognak, majd zokogva azt mondta:                 

- Imádkoztunk. Nagyon sok tartozást kell kifizetnünk ebben a hónapban, és épp elfogyott minden pénzünk. Nincs több tejünk a kicsinek.

- Kértem az Urat, mutassa meg, hogy tudnék tejet szerezni a kicsinek.

A felesége is kikiáltott a konyhából:                                          

- Én arra kértem Isten, küldjön egy angyalt. Ön egy Angyal?

A fiatalember kivette a zsebéből a pénztárcáját, és minden pénzét odaadta a férfinek. Azután megfordult, és szemében könnyekkel visszament az autójához. Megtapasztalta, hogy Isten ma is meghallgatja az igazak imáit.Ha ezt a szöveget olvasod, ez azt jelenti, hogy Isten hozzád is szól. Annyi hangot hallasz napközben. Az a legfinomabb, amely a szeretetre hív, Isten hangja. Ez az üzenet Isten vágyának egy szikrája, Aki arra vár, hogy valaki meghallja a hangját. Szítsa fel benned ez a kis szikra a vágyat, hogy hallgasd Őt, aki annyi mindent szeretne mondani neked.

                                                              szerzője ismeretlen

Nagyon megható történet

Ez a történet nagyon megható , én nem szégyellem bevallani kicsordult a könny a szememből olvasás közben.
Sokáig gondolkodtam feltegyem-e ezt a történetet, de amilyen szomorú , olyan tanulságos is.

KARÁCSONYI TÖRTÉNET

Az apját leütötte a hajókötél, a vízbe fulladt. Az anyja mosóné volt; éjszakai munkában meghűtötte magát, forrólázt kapott, meghalt. A kisfiú egyedül maradt, és még alig volt négy esztendős.


Mikor kivitték az anyját is a temetőbe, a kisfiú elgondolta magában: ,,mármost ki fogja nékem mondani: kedves kisfiam? ki fog énnekem kenyeret adni reggel, este? ki vet nekem már ezután ágyat, ki ad rám tisztát, ha elszennyesedem, ki vesz az ölébe, ki csókolgat meg, hogyha valamim fáj?"

A szomszédok is elköltöztek, ki ide, ki oda, idegenek jöttek a régiek helyébe, akiknél, ha megjelent a kisfiú, ha bekérezkedett ajtaikon, azt kérdezték tőle: ,,mit akarsz? mit keresel itt? takarodjál innen!"

El is takarodott szegény, kiment az utcára, ahol senkit sem ismert, megállt egy szögletnél szépen, s úgy nézett a jövőmenő emberek szemébe: nem hasonlít-e valaki az ő apjához, anyjához? hogy azt megszólíthatná. Hiába nézte azokat, az embereknek más dolguk van, mint az őgyelgő gyerekekre ügyelni. Aki mai világban akar valamit kapni, annak ki kell nyitni a száját. Az igazi koldusgyerek jobban érti a mesterségét; az utánaszalad a cifra uraknak, hozzájuk keni-feni magát piszkos condráival; azok aztán csakhogy megszabaduljanak tőle, vetnek neki valamit. Az olyan koldus, aki csak sírni tud, meghalhat éhen.

Meg is halt volna éhen a kis poronty mindjárt az első két napon, ha egy jámbor, öreg gyümölcsárus-asszony nem árult volna ott azon a szögleten, amelyikhez ő szegődött. Ez csak elnézte, mit ácsorog az a kisfiú ottan olyan sokáig. Talán bizony lopni akar? Mikor aztán látta, hogy estig nem mozdul onnan, megszánta. Kiválasztott számára egy ütődött almát: nesze, fogjad, hanem aztán mármost eredj haza!

A kisfiú hozzá volt szoktatva a szófogadáshoz, s ahogy mondták neki, hogy menjen haza, szépen elindult haza.

Akkor pedig már este volt, és este nagyvárosban minden ház ajtaja be van zárva. A kis árva fiú úgy elsírdogált magában, amikor elgondolta, hogy neki sehova sem lehet bemenni; őreá sehol sem vártak, az ő számára sehol sem vetettek ágyat.

Azután összehúzta magát egy kapu szögletében, s ott nagy sírásában elaludt, álmában megölelgette azt a követ, ami olyan jó volt, hogy gyenge tagjait a szél ellen védelmezte, s azt mondta neki: ,,édesanyám".

Éjszaka is sokszor felébredt, mikor úgy fújt a hideg szél! s nyögve fordult másik oldalára, mikor olyan kemény volt az ágya!

Másnap megint felkereste a jó kofaasszonyt, aki látva, hogy olyan bús szegényke, ismét nekiadta ételmaradékát. Harmadnap, negyednap megint ott találta a jó öregasszonyt.

Ötödnap pedig hiába várt reá a szegleten, sokan jöttek, mentek az utcán, még többen, mint egyébkor, csak az öreg nem jött ezúttal.

A kis árva fiú végre megkérdezte egy féllábú koldustól (nagyobb urat nem mert megszólítani):

- Hol van most a jó néne?

- Ma nem fog itt árulni, fiam, - felelt neki a koldus - mert ma ünnep van.

- De hát miért van ünnep?

- Mert ma született a Jézus, látod, kisfiam, hogy mennek az emberek a templomba.

Ahová annyian mennek, oda tán neki is szabad bemenni, gondolta

a kis árva, s hogyan örült, midőn látta, hogy ebből a nagy-nagy házból, aminél szebb háza senkinek sincsen, nem utasítják ki, nem kergetik el, nem kérdik tőle: mit akar itten? hanem engedik ott gyönyörködni abban a sok szép énekben, s ellenni a sok ékes öltözetű úr között.

Valami nagy tiszteletreméltó ember azután sokat beszélt a népnek, elmondá, hogy született a kis Jézus jászolban, pásztorok között, hogy élt szegénységben, nyomorúságban, s hogy szerette azután is a gyermekeket mindig.

Úgy elhallgatta volna napestig, amit ez a tiszteletreméltó férfi beszélt.

Egész estig mindig talált templomot nyitva; este azután azokat is becsukták, s ő ismét az utcán maradt.

Annyi ablak ki volt világítva, az utcákon fényes hintók robogtak alá s fel; ragyogó boltablakokban fenyőfák voltak kitéve, égő viaszgyertyákkal, cukorangyalkákkal, picike bölcsőkkel, azokban aludt a kis Jézus.

A kis árva úgy el tudta azokat nézni.

Mosolygó asszonyságok jöttek a boltokba, vásároltak azokból a tündéri szépségekből, ki-ki vitte haza, kisfiának, kisleányának - amit a kis Jézus küldött nekik.

Olyan szép a kis Jézus születésnapja!

Csak olyan hideg ne volna ezen a napon! Jó azoknak, akik meleg kályha mellett édesanyjuk keblén hallgathatják a szél süvöltését; de aki nem tudja, hogy hová menjen haza ilyen zord időben!

Ismét csak visszatért a templom ajtajához, ott letérdelt kis kezeit összetéve:

- Édes Jézuska, aki úgy szereted a gyermekeket, ha volna szükséged olyan kis szolgára, amilyen én vagyok, vennél engemet magadhoz...

S a nagy Megváltó meghallá kis szolgája kérését, és elvette őt magához, akit senki sem tartott magáénak a földön. Ott elaludt a kisgyermek, és felébredt - a mennyországban...

Ti, kik vigadtok s örültök szent karácsony napján, emlékezzetek meg azokról, akik éheznek és szomorkodnak!...