A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Angyalokról. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Angyalokról. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 26., szombat

Angyalokról, Angyalokhoz versek



Ima az angyalokhoz


Kedves Angyalok!


Kérlek, vegyetek engem körül gyógyító energiátokkal, 
és segítsetek, hogy elmúljon az egészségtelen ételek 
és italok iránti vágyódásom. 
Kérlek, szűnjön meg a mérgező anyagok iránti vágyam, 
segítsetek abban, hogy egészségesen akarjak élni és étkezni. 
Vezessetek engem vásárláskor, az ételek előkészítésekor 
és az étkezések alatt, és mutassátok meg, 
hogyan élhetek anélkül, hogy szennyezném önmagamat
és környezetemet. 
Hálával és szeretettel köszönöm nektek.
(Doreen Virtue)







Az Angyalokról



  Az Angyalok a mindennapjainkban is velünk vannak.
Most ebben a különösen nehéz időszakban még közelebb húzódtak a Földhöz, hogy bátorítsanak, egyengessék a felemelkedés felé vezető utunkat. Minden időben körbe vettek minket az Angyalok, de most többen vannak mint valaha.
Isteni elrendelés által érkeztek hozzánk, hogy segítsenek a felemelkedés hullámaiban.
Magasabb rezgésállapotuk miatt, a legtöbb ember nem láthatja Őket. Éppen ezért kell megemelni a rezgésünket, hogy könnyedén kapcsolatba léphessünk velük. Ahhoz, hogy megpillanthassuk Őket, egy magasabb tudatállapotra van szükségünk.
Az Angyal szó jelentése:- Üzenetvivő, Hírvivő, Küldött.
Isten teremtményei, akik hódolnak a színe előtt és minden tettükkel Őt szolgálják. Az Angyalok folyamatosan üzeneteket hoznak a Teremtőtől.

Legelőször életünkben a Születés Angyalával találkozunk. Hiszen születésünkkor Fényfolyóson megyünk keresztül, ott a Születés Angyala vár reánk, aki életcélunkért felel.
Minden leszülető lelket Ő lát el tanácsokkal. Kellő pillanatban Ő veti el a MAGot anyánk méhében. Az Ő szerető arca, akit születésünk előtt látunk.

,,Azt mondják, hogy születésünk előtt, az Anyaméh Angyala szájunkra teszi az ujját és azt mondja,- Pszt! Ne áruld el, amit tudsz!"- ezért van a bemélyedés a felső ajkunkon, és nem emlékszünk arra, hogy honnan jöttünk. De az érzés életünkben megmarad, lelki képekben megőrizzük.
Még a születés előtt, ahogy a Fényfolyóson tovább megyünk, találkozunk a Védő Angyalunkkal ,
Ők azok az Angyalok, akik a születésünktől-életünk végéig velünk vannak, és életünk sorsfordító feladataira ügyelnek.
Akárcsak a Szellemi Vezetőink, Ők is csak annyira kerülhetnek közel hozzánk, amennyire ezt lehetővé tesszük számukra. Kérni kell a segítségüket, a támogatásukat.

( kaptam a barátnőmtől )




Müller Péter: Álruhás angyalok

Ha találkozol angyalokkal - sokan élnek közöttünk emberként - onnan lehet felismerni őket, hogy fokozott felelősségtudattal élnek. Bármilyen hivatásuk lehet. Lehet anya, apa, asztalos, szobafestő, muzsikus, de még vízvezeték-szerelő, mérnök, orvos, bőrdíszműves vagy hivatalnok is... szóval az angyal onnan ismerhető meg, hogy felelősséget érez minden tettért. 

Manapság elterjedt az a hír, hogy nagyon sok angyal vállal embersorsot. Látják, hogy a civilizációnk sodródik a végzete fele, s mivel félő, hogy az ember az egész természetet magával rántja, az angyalok mar nem tudnak felülről segíteni.
Megszületnek. Magukra veszik az emberi életet, és megpróbálják ezt a tébolyult emberfajt személyes jelenlétükkel megjavítani. Sok kisgyereknél fedezhetők fel angyali intelligenciák. 


Ilyesmi máskor is előfordult, de soha ilyen tömegesen. Nem könnyű ezt a különbséget észrevenni, mert a picik négy - öt éves korukig mindig is hordoztak magukon angyalarcot és lényükben angyaltermészetet. De itt valami másról van szó. Egy magasabb szellemiség jelenlétéről. Nem tudom, így van-e, és azt sem, hogy egy ilyen lélektelen, elgépiesedett pokol-közegben, mint a mienk, nem vesztik-e el később angyal természetűket, s szárnyatlanul nem fulladnak-e bele abba a mocsárba, melynek megtisztítására vállalkoztak szegények.
Nem tudom. Az angyalok egyrészt láthatatlanok, másrészt közöttünk élnek, álruhában. Nem tudod, ki a gyereked, barátod, vagy az idegen, akivel éppen összehozott a sorsod. Lehet, hogy angyal. Sok angyal van közöttünk, aki nem csupán álruhát öltött, de a születése pillanatában odafenn hagyta az angyal-múltjára való emlékezetét is. Ő sem tudja, hogy angyal. Nem emlékszik rá. Csak érzékenyebb. Finomabb. A bármilyen sötét és mélyre süllyedt gengszter világban élünk, Ő úgy érzi, hogy mégsem tehet meg mindent. Neki nem szabad. Mindenki lop, neki nem lehet. Mindenki megbízhatatlan, link, Ő nem lehet az. Mindenki gátlástalanul hazudik, Ő elpirul. Nem engedi hazudni a származása. Össze akarja tartani, ami széthullana. Egyszerű, romlatlan lelkületű emberek ezek, jók, tiszták és becsületesek. Rengetegen vannak. Ezekre mondjuk, hogy rendes emberek. ,,Nem idevalók" Emlékeznek még egy erkölcsre, amit ma már régóta nem tanítanak. Hozzák magukkal, a vérükbe van írva. Ahonnan egy álruhás angyalt tévedhetetlenül fel tudsz ismerni, az nem a jósága, nem a bölcsessége, nem is a csodatévő hatalma. Ilyesmikkel, bár ritka tulajdonságok, egy kezdő angyal, sőt, néha egy ember is rendelkezhet. Az igazi angyalt a kedélyéről lehet megismerni. Lényéből szüntelenül árad valami megmagyarázhatatlan derű. Olyan lelkiállapot, melyet az ember csak akkor él át néhány pillanatig, amikor ráragyog a nap, amikor repülőgépe a sötét viharfelhők fölé emelkedik, oda, ahol mindig fényesség van, kék-ezüst tündöklés. Az életet sokan iskolához hasonlítják, ahol tanulni kell, üzemhez, ahol dolgozni kell, néha börtönhöz, ahol az ember bűnhődik. Az angyal mindezeken túl van. Túl van a hittanórákon, a filozófiákon; most már látja, hogy az Élet nem egyéb, mint játék. Úgy él, ahogy a madár fürdik a tócsában, vagy a hal fickándozik, önfeledten kiugrik a vízből, nem azért mert éhes, hanem ,,csak úgy". Mint amikor az ember táncra perdül, nem azért, mert valaki felkéri, hanem mert nem bír magával. Kedve van hozzá. Jókedve. Ezért a kedv szóért hívjuk is a csodálatos anyanyelvünkön kedvesemnek azt, akit nagyon szeretünk. És ha valakinek a kedvében jársz, azt jelenti, hogy nagy örömet okozol neki. Kedvesség nélkül nem tudok elképzelni szeretetet. Csak itt, ebben a végső tudatállapotban ébredünk rá arra, hogy minden bajnak, őrületnek mélységes oka van a teremtésben. Ez égetett ki belőlünk mindent, ami nem volt tiszta kedély és zavartalan boldogság. A mennyország ,,zenés - táncos" hely. Ahogy az egész kozmosz is az. Mindig mindenhol zene szól. Sőt, zenéből van szőve az egész Mindenség; rezgésből, hullámból, erők és részecskék szédült táncából - csak ezt eddig nem hallottuk. Nem volt fülünk hozzá. Az angyalok itt már akaratlanul énekelnek. Az ember is ezt teszi amikor vidám. Észrevétlenül fütyül ha olyasmit csinál, amit szeret. A jókedv dalol benne. Tudod, miért fütyülünk, dalolunk? Mert azt érezzük: halhatatlanok vagyunk. Ez nem tudatosul bennük. Nem is gondolunk rá. Csak megérint bennünket az öröklét mámora. Az, hogy fenemód jó lenni! - hogy a világ nem keserves melóból, hanem örömteli játékból állt elő. Az istenélmény nem egyéb, mint a szüntelen ,,jó lenni" állapota. Átsuhant már benned ez az élmény? Ez a ,,de jó lenni"? Biztos vagyok benne. Ebből értheted meg milyen egy angyalnak. 




Angyali üzenet

Bocsássunk meg magunknak,
Bocsássunk meg egymásnak,
Bocsássunk meg múltunknak,
Teremtett világunknak.

Rázzuk le béklyóinkat,
Dobjuk el gondjainkat,
Hívjuk angyalainkat,
Teremtsük világunkat!

Angyalok segítenek,
Erővel feltöltenek,
Lényükkel átölelnek,
Folyton lelkesítenek.

Ahogy vagy elfogadnak,
Csodákkal támogatnak,
Érzéssel tanítanak,
Mindig bátorítanak.

Nincsenek véletlenek,
Dolgok csak megtörténnek,
S angyalok szeretnek,
Lépten-nyomon vezetnek.

Angyalok most üzennek,
Minden lénynek, embernek:
A célja életednek:
Helyt adj a szeretetnek!

Ez hiányzik Földünknek,
Angyaloknak, Istennek,
Valóságos lényünknek,
S gyönyörű szívünknek.

(a szerző ismeretlen)







Az Angyalok Tisztása 

Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. 
Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: 
akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett. 
Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, 
ahogy a fák között tovaoson. 
Te már tudod, hogy ezt a szellőt 
az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. 

Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: 
surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. 
Sok dolguk van, igyekezniök kell. 
A virágokat is láthatod majd, 
és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád. 
Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek. 
De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. 
Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak. 

De akkor a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, 
csodálatos meséket az erdőről. . . 
Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, 
s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. 
Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat 
nem láthatja a szemed. 

Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. 
És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved 
és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, 
egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. 
A legnagyobb kincseket, amiket 
ember számára megteremtett az Isten. 
A jóságot, a szeretet és a békességet. 

Te minderről semmit sem tudsz akkor. 
Csak annyit hallasz, hogy a madarak 
nagyon szépen énekelnek körülötted, 
és a patak nagyon szépen mesél. 
Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. 
A fák, a virágok, a fű, a moha, 
a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő, 
amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék 
pipájából, és jóságosan mosolyog. 

Csak, amikor visszatérsz újra az emberek közé, 
a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, 
és hiába gonoszak hozzád, 
te mégis jóval viszonozod gonoszságukat, 
szeretettel vagy mindenki iránt, 
és az élet legsúlyosabb perceiben is 
derű és békesség van a homlokodon: 
csak akkor látják meg rajtad, 
hogy az Angyalok tisztásán jártál, kedvesem. 

Wass Albert  

2011. február 13., vasárnap

Angyalokról




Gyógyító Angyalok


Hogyan lehetnek segítségünkre az angyalok, életünk minden területén?


Nem a képzelet játéka ez. Az angyalok valóban köztünk vannak. Most sokkal inkább, mint valaha, és nem csak a reklámokban. Egyre többen számolnak be az égi lényekkel való találkozásukról. E találkozások alkalmával az angyalok időszerű üzeneteket, gyógyító recepteket, életmentő tanácsokat közvetítenek.


Mi lehet az oka annak, hogy mostanában ilyen gyakran jelennek meg az angyalok bolygónk körül? Részben az égi segítségért fohászkodó imáink, részben pedig az, hogy Isten és az Angyalok tudják, hogy eljött az ideje önmagunk, életünk, világunk meggyógyításának. Miközben átlépünk az ezredfordulón, az angyalok segítenek abban, hogy kigyógyuljunk betegségeinkből, melyek megakadályoznak bennünket lehetőségeink teljességének megélésében.


A Szabad Akarat törvénye szerint az angyalok nem avatkozhatnak bele az életünkbe kifejezett engedélyünk nélkül. Ez alól egyetlen kivétel létezik: ha életveszélyes helyzetbe kerülnénk, mielőtt még lejárt volna az időnk. Minden más esetben kérnünk kell a segítséget. De hogyan kell kérni? Semmilyen formális megidézésre nincs szükség ahhoz, hogy az angyalok segítségét kérjük. Csak rájuk kell gondolnunk Angyalok! és azonnal válaszolnak.


Mindenkit két vagy több őrzőangyal kísér, születésünktől halálunkig. Semmi olyat nem tudunk tenni, mondani, vagy gondolni, ami miatt elhagynának, vagy kevésbé szeretnének bennünket. Irántunk tanúsított szeretetük hatalmas és feltétel nélküli! Kérhetjük azt is, hogy még több angyal legyen körülöttünk. Vagy Istent kérjük, hogy küldjön hozzánk angyalokat, vagy fordulhatunk közvetlenül az angyalokhoz is. Mindegy melyik utat választjuk, hiszen az angyalok mindig Isten akarata szerint cselekednek. Az pedig mindig Isten akarata szerint való, hogy amikor csak kérjük, angyalok vegyenek körül és támogassanak bennünket.


Ahhoz, hogy Isten és az angyalok helyrehozhassák problémáinkat, teljes mértékben fel kell ajánlanunk nekik gondjainkat. Olyan ez, mintha egy levelet postáznánk: a levelet ki kell adnunk a kezeink közül ahhoz, hogy a posta eljuttathassa a címzetthez. Gyakran fordulunk az éghez segítségért. Mégis ahelyett, hogy engednénk a változást megtörténni, ragaszkodunk az adott helyzethez, és ezzel megakadályozzuk az angyalokat a közbelépésben. Ha valóban segítséget akarunk, teljes mértékben adjuk át a problémát Istennek és az angyaloknak.


Nem adhatunk Istennek és az angyaloknak egy listát, amelyben felsoroljuk, milyen lépéseket tegyenek helyzetünk orvoslása érdekében. Bíznunk kell abban, hogy Isten végtelen bölcsessége és kreativitása olyan jó megoldásokat eredményez, amilyenekről az emberi elme még álmodni sem képes. Soha ne feledjük: Isten akarata az, hogy boldogok legyünk.


Miután felajánlottuk problémánkat Istennek és az angyaloknak, arra kérhetnek bennünket, hogy tegyünk meg bizonyos lépéseket a megoldás érdekében. Ezek az utasítások érkezhetnek hang formájában, álomban, vízióban, a tudás biztos érzetével, vagy intuitív módon. Ha bizonytalanok vagyunk az üzenet forrásában, kérjük Istent, hogy hitelesítse az üzenetet számunkra. Isten és az angyalok mindig szerető, támogató üzeneteket küldenek, ha tehát félelmet keltő, bántó utasításokat kapunk semmiképp se tegyünk eleget nekik!


Ha szívünkben és tudatunkban ragaszkodunk Istenhez, nem kell aggódnunk úgynevezett bukott angyalok látogatásai miatt. Isten mennyei szeretete az egyetlen valóságos hatalom. A félelem és sötétség gondolatformái illúziók, melyek csak akkor "árthatnak" nekünk, ha hatalmat adunk nekik. Miután segítséget kértünk az angyaloktól, legyünk nyitottak az égből érkező üzenetekre, melyek eligazítanak bennünket kihívásaink megoldásában.
Forrás:Kincsesláda











Kik azok az angyalok?


Az angyalok szellemi lények, nincs testük, csak lelkük, és sem a tér, sem az idő nem jelent akadályt a számukra.


Érdekes, hogy szinte valamennyi vallásban felbukkannak szárnyas angyali lények, az ősi babilonitól kezdve a görögökön és a zsidóságon át egészen a kereszténységig. Az angyal szó a görög angelos, azaz hírnök kifejezésből ered, ami szintén arra utal, hogy ezek a lények az isteni üzenetet közvetítik a földön.


Az ezoterikus hagyomány szerint születése előtt minden ember kap egy védőangyalt, aki egész életében vigyáz rá. Az őrangyalunk mindent tud rólunk, így az életfeladatunkat is ismeri. Ennek alapján terelget minket, hogy mindig jó időben legyünk jó helyen, és találkozzunk azokkal az emberekkel, akikkel mindenképpen meg kell ismerkednünk. Előre látja azt is, mikor mire van szükségünk, Biztos mindenki hallott már olyan esetről, amikor valaki, megmagyarázhatatlan módon, egyetlen karcolás nélkül szállt ki a totálkáros autóból, vagy valami bosszantó apróság miatt lekésett egy repülőt, ami aztán lezuhant.


Ezek az esetek mind-mind az őrangyalok hatékony munkájáról tanúskodnak, ahogy a nehéz döntéshelyzetben megszólaló belső hang is az angyaloktól származik.
(szerzője ismeretlen)







Kedves Olvasóim köszönöm, hogy olvassátok a blogomat

Köszönöm a látogatást visszavárlak!