A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szép történetek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szép történetek. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 3., kedd

Szép történetek




Lássátok a tavaszt!

Vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap táblával, a következő szöveggel: Vak vagyok, kérem, segítsenek!
Arra ment egy újságíró és látta a kalapban alig van pénz, csak pár fillér. Lehajolt, dobott a kalapba pár koronát, s anélkül, hogy megkérdezte volna, elvette a táblát és a másik oldalára írt egy mondatot.
Délután visszatért a vak emberhez és látta a kalapban sok pénz van. A vak felismerte lépteit, s megkérdezte tőle, hogy ő írt-e a táblára, s ha ő volt, akkor mit.
Az újságíró így válaszolt:
- Semmi olyat, ami nem lenne igaz. Csak soraidnak kicsit más formát adtam.
Mosollyal az arcán távozott. A Vak soha nem tudta meg, hogy a táblán ez állt: Tavasz van és én nem láthatom!


Az utcán megpillantottam egy kislányt, aki didergett vékonyka ruhájában. Szemmel láthatóan semmi reménye sem volt arra, hogy tisztességes ételhez jusson. Dühömben így szóltam Istenhez:
- Miért engedted ezt meg? Miért nem teszel valamit?
Egy darabig Isten semmit sem szólt. De akkor éjjel, egészen váratlanul, Isten válaszolt:
- Én tettem valamit. Megteremtettelek téged.

Anthoni de Mello



Ezt mostanában kaptam egy barátomtól, de azt hiszem érdemes elgondolkodni rajta!


Megfontolandó szavak az öregségről.

Egy nap, egy fiatal barátnőm azt kérdezte tőlem, milyen érzés öregedni. Meghökkentem kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy én öreg lennék.  Az ifjú hölgy, látván reakciómat, rögtön zavarba jött, de megmagyaráztam neki, hogy számomra ez egy érdekes kérdés, elgondolkodom rajta és majd később válaszolok neki.

Végülis úgy döntöttem, hogy az öregség egy ajándék.

Tulajdonképpen életemben most lehetek először az, aki mindig is szerettem volna lenni. . Persze, nem a testem!  Időnként én is kétségbeesem a ráncaim, a táskás szemem, a megereszkedett fenekem miatt. És gyakran meghökkenek azon az öreg nőn, aki visszanéz rám a tükörből /aki pont úgy néz ki, mint az anyám/, de nem sokáig gyötrődöm ezek felett.

Sosem cserélném el az én nagyszerű életemet, a szerető családomat, az én csodálatos barátaimat  a kevésbé ősz hajért vagy egy feszes hasért.  Ahogy korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé kritikus magammal szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam, ha több süteményt eszem a kelleténél, vagy nem vetem be az ágyat, vagy megveszem azt a virágtartót az erkélyre, amire semmi szükség nincs, de jól néz ki.  Felhatalmazva érzem magam, hogy élvezkedjek, hogy rendetlen legyek, hogy extravagáns legyek.

Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt elmennek; mielőtt még megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség hoz magával.

Ki törődik azzal, hogy hajnali 4 –ig olvasok, vagy játszom a computeren?
Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem és sírhatok a régi szerelem emlékén…..és meg is teszem.
Sétálok a vízparton egy olyan fürdőruhában, amiben kidomborodnak a testrészeim, és önfeledten vetem bele magam a hullámokba, ha jól esik, és nem törődöm a motorcsónakokból rám vetett sajnálkozó pillantásokkal.
Ők is lesznek öregek.

Tudom, persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is néha mit, elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb dolgokra emlékszem.

Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört volna meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek szenved, vagy elüti a cicádat egy autó?  De a megtört szív az, ami erőt ad és megértést és részvétet kelt.  Egy olyan szív, mely sosem szenvedett, érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a tökéletlenség felett.

Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy megőszülhessek, hogy a fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra. Oly sokan vannak, akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték meg, hogy ősz hajszálaik legyenek.

Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitív lenni.  Egyre kevesebbet kell törődni azzal, mit gondolnak mások. . Én nem teszek fel magamnak se kérdéseket. Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne legyen igazam.

Nos, válaszolva ifjú barátnőm kérdésére, elmondhatom, hogy nem bánom, hogy öregszem. Szabaddá tesz. Szeretem azt, akivé váltam.  Nem akarok örökké élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint, hogy mi lett volna ha… vagy azon izgassam magam, mi lesz majd.  És minden áldott nap eszem édességet /már ha kedvem van hozzá/     

Mindig mosolyogj és a szívből fakadó igaz barátságokra nagyon vigyázz!




2011. március 16., szerda

Szép történetek




Sok múlik egy mosolyon


Egyszer egy pap New York Bowery nevű részén járt, ahol sok a hajléktalan.
Három barátjával épp a komp felé igyekezett. Útközben láttak egy rongyokba öltözött embert a járdán ülni. Nagyon piszkos volt, és szemmel láthatóan depressziós. Amikor atekintete összetalálkozott a papéval, intett neki,
hogy menjen oda hozzá. A pap meghatottan elindult felé. A barátai azonban gyorsan rászóltak: ,,Csak nem mész oda ahhoz a csavargóhoz?!" A pap elengedte a füle mellett barátai figyelmeztetését, és odalépett a hajléktalanhoz. Pár szót váltott vele. Aztán rámosolygott és indult a komphoz.
Amint a beszállásra várakoztak, a hajléktalan futva odajött hozzá, és zokogott, mint egy gyerek. Előhúzott egy fegyvert, és azt mondta: "Atyám, ma reggel, mielőtt találkoztunk, arra készültem, hogy befordulok egy sikátorba, és szétloccsantom a fejemet. Amikor ön felbukkant, intettem és ön odajött. Válaszolt a hívásomra és a könyörgésemre. Aztán úgy beszélt velem, ahogy azzal beszélnek, akit szeretnek, de nem ez tartott vissza attól, amit terveztem. Távozóban a szemembe nézett, és rám mosolygott. Hét év óta ez volt az első jele az emberi szeretetnek, ami felém irányult, és el akartam mondani, hogy a mosolya visszaadta ma az életemet." Aztán beszélgettek még egy kicsit kettesben, a pap megtudta, hogy ez az ember valamikor orvos volt a John Hopkins Kórházban. A pap megáldotta, majd folytatta útját.


Később a pap elment a kórházba, és kérdezősködött a férfi felől. Különböző orvosoknak és nővéreknek említette meg az illető nevét, és azt mondták, hogy tényleg orvos volt itt, de valami probléma miatt távozott. Senki sem tudta megmondani, hogy hol tudná megtalálni.


Három évvel később csörög a telefon, és egy kellemes hang üdvözli a papot.
"Halló, itt Dr. Lawson. Emlékszik még rám? A kikötőben találkoztunk. Ismét itt vagyok a kórházban. Csak azt akartam mondani, hogy milyen sok múlik egy mosolyon - néha minden egy mosolyon múlik."
(ismeretlen szerző)







Tanmese
  
 
  Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves
kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is
vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt,
hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy
éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa
megkérdezte fiát.

- Nos, mit gondolsz erről az útról?
- Nagyon jó volt apa!
- Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
- Igen.
- És mit láttál meg mindebből?
- Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk
van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák
árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi
udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül
láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog
családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig
látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
- Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk. 






Szól-e még Isten az emberekhez?


Egyszer egy fiatalember, aki komoly lelki életet élt, elment egy bibliaórára egy baráti családhoz. Csütörtök este volt. A találkozót vezető házaspár az imaórát két részre osztotta: hallgassuk Istent, és engedelmesen kövessük, amit kér tőlünk. A fiúnak szünet nélkül az járt az eszében, vajon Isten ma is beszél még az emberekkel? A bibliaóra után barátaival még betértek egy kávézóba. A találkozón elhangzottakról beszélgettek.Mindannyian elmesélték, hogyan vezette őket Isten különböző utakon. Este tíz óra körül járt, amikor a fiatalember elbúcsúzott a barátaitól. Beült az autójába, és imádkozni kezdett:

- Istenem, ha még beszélsz az emberekkel, szólj hozzám. Hallgatni fogok a szavadra, és mindent megteszek, hogy engedelmesen kövessem, amit kívánsz;
Ahogy a város főutcáján hajtott, egyszerre különös gondolata támadt, mintha valaki azt mondta volna neki:

- Állj meg, és vegyél egy liter tejet!                                     

Megrázta a fejét, és hangosan megkérdezte:- Isten, Te vagy az?;

De mivel nem kapott választ, továbbhajtott. De a hang újra megszólalt:  - Vegyél egy liter tejet!

A fiatalembernek eszébe jutott a bibliai idézet, amikor a kis Sámuelhez szólt Isten, és ő nem ismerte fel a hangot.                

- Rendben van, Istenem, ha valóban Te vagy az, akkor megveszem a tejet. Nem gondolom, hogy ez túl nagy próbatétel volna.

Megállt, megvette a tejet, és folytatta az útját hazafelé. A következő kereszteződésnél újra egy különös belső ösztönzést érzett:                                                                                          - Fordulj be ebbe az utcába!

Ez valami őrület, gondolta magában, és ment tovább. De újból érezte, hogy be kellett volna fordulnia. Visszafordult hát, és követte a hangot. Félig tréfásan, félig komolyan azt mondta magában:  - Rendben, Istenem, megteszem!

Ment tovább az úton, elhagyott több kis utcát, míg egyszerre azt érezte, meg kell állnia. Megállt hát, és körülnézett. Tipikus városi környék volt, lakóházakkal és boltokkal. Nem a legjobb, de nem is a legelhanyagoltabb negyed. Az üzletek már bezártak, és a legtöbb ház ablaka sötét volt. Csak egy házban égett a lámpa az utca másik oldalán. A fiú újra hallotta a hangot:

- Menj, és add oda a tejet azoknak az embereknek, akik abban a házban laknak, a túloldalon.                                                     

A házra nézett. Kinyitotta a kocsiajtót, és kiszállt. De azután kétségei támadtak, és vissza akart szállni.                                 

- Uram, ez őrültség! Hogy csengethetnék be egy idegen házba éjfélkor?

A gondolat azonban, hogy oda kell adnia a tejet, nem hagyta nyugodni. Elindult hát, miközben azt mondta magában:

- Rendben van, Uram, ha Te mondod, megyek, és odaadom a tejet ezeknek az embereknek. Ha az Úr azt kívánja, hogy őrültként viselkedjem, hát jó. Én engedelmeskedni akarok Neki. Valami célja biztosan lehet; Ha pedig ki sem nyitják az ajtót, azonnal visszafordulok.
Átment az úton, megállt az ajtó előtt, és megnyomta a csengőt. Bentről mintha egy gyerek sírása hallatszott volna. Egyszerre egy érdes férfihang szólalt meg:  -Ki az? Mit akar?

Az ajtó kinyílt, mielőtt a fiú elfuthatott volna. Egy férfi állt előtte farmerben és ingben. Elég kellemetlen szag áradt róla, és nem látszott különösebben boldognak sem a fiatalember láttán.          

- Mi történt?                                                                           

A fiatalember gondolkodás nélkül átnyújtotta az üveg tejet, és azt mondta:   - Ezt önöknek vettem.

A férfi megragadta az üveget, és beszaladt a házba. Azután egy nő szaladt át a folyosón kezében a tejjel, valószínűleg a konyha felé sietve. Mögötte a férfi, karján a síró csöppséggel. Amikor a férfi visszajött, a fiú látta, hogy a szemében hatalmas könnycseppek csillognak, majd zokogva azt mondta:                 

- Imádkoztunk. Nagyon sok tartozást kell kifizetnünk ebben a hónapban, és épp elfogyott minden pénzünk. Nincs több tejünk a kicsinek.

- Kértem az Urat, mutassa meg, hogy tudnék tejet szerezni a kicsinek.

A felesége is kikiáltott a konyhából:                                          

- Én arra kértem Isten, küldjön egy angyalt. Ön egy Angyal?
A fiatalember kivette a zsebéből a pénztárcáját, és minden pénzét odaadta a férfinek. Azután megfordult, és szemében könnyekkel visszament az autójához. Megtapasztalta, hogy Isten ma is meghallgatja az igazak imáit.Ha ezt a szöveget olvasod, ez azt jelenti, hogy Isten hozzád is szól. Annyi hangot hallasz napközben. Az a legfinomabb, amely a szeretetre hív, Isten hangja. Ez az üzenet Isten vágyának egy szikrája, Aki arra vár, hogy valaki meghallja a hangját. Szítsa fel benned ez a kis szikra a vágyat, hogy hallgasd Őt, aki annyi mindent szeretne mondani neked.

                                                              szerzője ismeretlen



2011. március 8., kedd

Elgondolkodtató történetek





Ha megdobnak kővel..

Egy férfi éveken keresztül gyűjtött egy új Mercedesre. Végül a sok munka és félre tett pénz meghozta a várva várt pillanatot. Nagy örömmel és izgalommal hajtott hazafelé, hogy családjának és barátainak is megmutathassa az új "álomautót".

Útközben megállt, hogy betérjen az egyik barátjához. Könnyedén talált egy helyet ahova beparkolhat, és lükvercbe tette az autót. Nagy lendülettel elkezdett tolatni, mire halotta, hogy egy kő koppan az új autóján. Hirtelen lefékezett és kiszállt. Látta, hogy egy kisfiú dobta meg a kocsiját, ezzel máris megsérült a gyönyörű fényezés.

A férfi kikelve önmagából, így kezdett el üvöltözni:

"Te normális vagy kölyök? Nincs neked eszed? Ha majd jól elverlek, el fog menni a kedved az ilyen őrültségektől, hogy mások kocsiját kővel dobáld!"

"Bácsi kérem, ne haragudjon!" - válaszolta a fiú.

A férfit annyira elöntötte a düh, hogy nem is figyelte mi van körülötte. De a fiúcska így folytatta:

,,Elnézést, nem tehettem mást! Túl messze voltam öntől, hogy meghallja a hangomat. Csak így állíthattam meg, hogy ne tolasson tovább."
És ekkor látta meg a férfi, hogy a kocsija mögött egy tolószékkel felborult gyerek van.

"Ő a testvérem és egyedül előre ment a tolószékkel. De túl gyorsan gurult és a járda szélén felborult, pont az ön kocsija mögé. Muszáj voltam megdobni, hogy megállítsam magát."

Ekkor a férfi nagyon elszégyellte magát, és segített visszatenni a fiút a tolókocsiba.

Az eset után a kocsin soha nem csinálta meg a fényezést. Az megmaradt emlékeztetőnek, hogy ha megdobnak kővel, talán azért van, hogy a figyelmünket felkeltsék, nehogy valami nagy bajt csináljunk.

Jézus halk szelíd hangon szól a mi szívünkhöz és lelkünkhöz. Néha nincs időnk meghallani, vagy túl elfoglaltak vagyunk, hogy figyeljünk Őrá. Néha meg kell, hogy dobjanak kővel ahhoz, hogy körülnézzünk, mi is folyik az életünk körül, kik vesznek körül minket, milyen döntéseket hozunk, mi az amit éppen véghez akarunk vinni, stb.

Ez a te döntésed: figyelsz a halk szelíd hangra vagy megvárod míg megdobnak kővel?
(szezője ismeretlen)






Fekete - fehér története 

Ez a jelenet a British Airways London-Johannesburg közötti járatán történt meg.

Egy ötvenes fehér asszony egy fekete mellett ül. Láthatóan nagyon zaklatott, hívja a stewardesst.
A légikisasszony kérdezi:
Mi a probléma, Asszonyom?
A fehér nő: talán nem látja?
Egy fekete mellé ültetett engem.
Nem bírom elviselni, hogy egy ilyen gusztustalan lény mellett kelljen ülnöm.
Adjon nekem egy másik ülést. Kérem.
A légikisasszony: Nyugodjon meg, a gépen majdnem minden ülés foglalt.
Megnézem, hogy van-e még szabad hely.
A légikisasszony elmegy és néhány perccel később visszajön. Asszonyom, mint ahogy gondoltam, nincs több üres helyünk a turista osztályon. Beszéltem a parancsnokkal és ő megerősítette, hogy a bussiness classon sincs több hely.
Van azonban egy hely az első osztályon.
Mielőtt az asszony bármilyen megjegyzést tehetne, a légikisasszony folytatja: a mi légitársaságunknál egyáltalán nem szokás, hogy egy turista osztályon ülő utasnak engedélyezzék, hogy átüljön az első osztályra de figyelembe véve a körülményeket, a parancsnok úgy találta, hogy valóban botrányos arra kényszeríteni valakit, hogy egy ilyen visszataszító ember mellett üljön.
A légikisasszony a feketéhez fordul: Nos, kérem Uram, ha úgy kívánja, vegye a kézipoggyászát, mivel az első osztályon a szabad hely Önre vár.
A körülöttük levő utasok, akik elképedve asszisztáltak a jelenethez, felemelkedtek és tapsoltak.
(szerzője ismeretlen)






Történt egyszer, hogy egy férfi a háza építésével megbízott egy mesterembert.
A munka szépen haladt, a mester valóban ügyesen dolgozott, a ház épült-szépült. Az egyik nap váratlan nehézségek léptek fel. A mesterembernek minden aznapra jött össze. Az autó amivel érkezett defektes lett, majd valami hiba miatt nem indult el, majd munka közben áramszünet volt, aztán pedig még az eső is eleredt.
Ezek után a háztulajdonos hazavitte a mesterembert.
Amikor megérkeztek, a mesterember behívta a férfit, hogy bemutassa neki a családját. A bejárati ajtó előtt állt egy kis fa, s amikor elhaladtak mellette, a mesterember megállt pár pillanatra, s mindkét kezével megérintette az ágak hegyét. Ezután tovább mentek. A mester kinyitotta az ajtót, és sugárzó arccal, mosolyogva belépett, megölelte két kisgyermekét és
megcsókolta feleségét. Végül a vendéglátás után kikísérte "alkalmi sofőrét" az autóhoz. Amikor elhaladtak a kis fa mellett, a férfi kíváncsian megkérdezte, hogy mi volt az előbbi "szertartás" amint az imént látott.
- Á, igen. Ez valóban egy sajátos szertartás. - válaszolt mosolyogva.
- Ez a kis fa a probléma-fám! - folytatta
- Tisztában vagyok azzal, hogy nem tudom elkerülni munka közben a problémákat, de egy valami biztos, ezek a gondok nem tartoznak az otthonomra, a feleségemre és a két gyermekemre. Így hát minden este, mielőtt belépek a házamba, felakasztom erre a fára a problémáimat. Aztán reggel, újra fölveszem őket. S amikor kijövök reggel, és ismét fölveszem, már közel sem emlékszem olyan sok bajra, mint amennyit az előző este felakasztottam...







Két szerzetes története

"Két szerzetes zarándokútja során egy sekély folyóhoz ért. Partján egy fiatal hölgy állt, aki nem szerette volna, ha megázik az új ruhája.
Az egyik szerzetes gondolkodás nélkül felkapta a hátára a nőt és átgázolt a vízen és letette a túlparton.

Aztán folytatták útjukat. Körülbelül egy óra múlva a társa kifakadt:
Nem helyénvaló megérinteni nőt, a parancsolatok tiltják! Áthágtad a szabályokat!
A másik csendesen megjegyezte:
Én már egy órája letettem a folyónál, Te miért hurcolod most is magaddal?"

Nagyon tanulságos ez a történet, mert mi emberek nagyon hajlamosak vagyunk arra, hogy ha valami nem tetszik nekünk, vagyis nem a mi elképzelésünk szerint történik, akkor bizony mint terhet sokáig cipeljük magunkkal, mert nem vagyunk képesek letenni azt a gondolatot, ,,terhet", ami bizony az életünket nagyon megnehezíti, ha sokáig foglalkoznunk a témával.
Törekedjünk arra, hogy mihamarabb megszabaduljunk minden olyan gondolattól, ami a lelkünket nehézzé teszi.
(szerzője ismeretlen)



2011. február 18., péntek

Szép történetek a szeretetről

A szeretetről

Szeretetet lehet adni és lehet kapni. Csak egyet nem lehet: szeretet zsarolni. S ezt legtöbbször nem tudják azok a szegények és szerencsétlenek, akik szeretetre éhesek.
Nyilvánvaló, hogy vagy szeret az ember, vagy szeretik: ezt a váltóáramot a természet kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg. Az összhang legtökéletesebb és legszerencsésebb formája, mikor az egyik különösebb lázadozás nélkül tűri, hogy a másik szeresse. A természet végül is kegyes: igaz, soha nem adja meg, hogy az szeressen, akitől ezt reméljük, de módot ad arra, hogy korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret. Csak egyre nem ad módot: hogy könyörgéssel, váddal, támadással vagy esdekléssel mástól szeretetet zsaroljunk. Még gyöngédséget és szenvedélyt is lehet zsarolni; de a szeretet szuverén. 

(Márai Sándor)




Nincs az a nehézség...

Nincs az a nehézség, amelyet a szeretet ne győzne le. 
Nincs az a betegség, amelyet a szeretet meg ne gyógyítana. 
Nincs az, az ajtó, amelyet a szeretet fel ne nyitna. 
Nincs az a szakadék, melyet a szeretet át ne hidalna. 
Sem bűn, amelyet elég szeretettel ne lehetne jóvátenni. 
Nem számít milyen mélyen gyökerezik a gond. 
Milyen reménytelenek a kilátások. 
Milyen kusza a zűrzavar. 
Milyen nagy a hiba. 
A helyesen értelmezett szeretet mindent megold. 
S ha elég erős benned a szeretet, 
te leszel a világ legboldogabb és legerősebb embere.

(ismeretlen szerző)




A szív bölcsessége

Elődeink hittek a szív bölcsességében, azt mondták róla: égi adomány. 
És még azt is mondták: a jóságnak jóság, a szeretetnek szeretet a jutalma. 
A lélek valamennyi nagy képessége jutalomra vágyik: a becsület becsületet vonz; a szelídség tompítja a dühöt; a bátorság tettre buzdítja a halvérűt; a bölcs belátás megfontolásra inti a vakmerőt; a mértékletesség lecsöndesíti a túlzottan sóvárgót; az érdeklődés felpezsdíti az érzéketlent; az adakozó példát mutat a fösvénynek, az előrelátó a tékozlónak.

Élj te is a lélek tudása, a szív bölcsessége szerint! 
Álnokok, szemérmetlenek, irigyek, hitszegők, puhányok, felfuvalkodottak álmodnak nagy lélekről. S bár tudják, ostobaság olyan ösvényen haladni, amely sehová sem vezet, mégis csupán álmaikban térnek le róla. 
De te tudd: a szeretet útja az egyetlen, amely egyesíti magában a bölcs célt, az okos belátást és a jó szívet. 
Tiszta gondolkodás, őszinte, igazlelkű beszéd, tartózkodás és önuralom, kevés szó, szeretetteljes szív, nagy erények, melyek láttán földig hajolnak a fák és felragyognak a csillagok.

(ismeretlen)




A szeretet gyógyító ereje

A szeretet benned van, csak az a kérdés, hogy mennyire engeded kinyitni, azt a kiskaput, amin keresztül eljuthat másokhoz is. 
Amikor feltárul a szíved, akkor a szívcsakrád is gyógyul. Hirtelen úgy érzed, hogy mindent kiadnál magadból, és semmit sem kell megtartanod, mert úgy is visszakapod. Sőt még többet is, mint amint vártál. 
Ha engeded a szeretetet áramolni, vagyis nem csak kiadsz magadból, hanem be is engeded a szívedbe, akkor a szeretet áramlásán keresztül gyógyul a lelked is. 

Ugyan olyan fontos, a szeretet befogadását megtanulni, mint a kiadását. 
Sokan panaszkodnak, hogy úgy érzik, őket nem szereti senki. Pedig ez biztosan nincs így, csak valamiért nem merik elfogadni a szeretetet másoktól. Talán félnek attól, hogy akkor nekik is viszonozni kell a szeretetet. A szeretetet soha nem kell viszonozni, ez nem egy kötelező műfaj! Ezt mindenki magában érzi. Soha nem szabad, hogy rutinná váljon, mert az már nem az önzetlen szeretet. Akkor már nem tiszta a szándék mögötte. 

Az önzetlen, tiszta szándékú szeretettel gyógyítod önmagad, és azt akinek adod. Hiszen a szeretet ,,minden". 
A szeretet mindenben benne van. Fűben, fában, a galambok turbékolásában, a hajnali napfelkeltében, és az esti naplementében, az ételben - melyet szeretettel készítenek.... 
Aki képes felismerni ezeket az ,,apróságokat", az felismeri a jót is. A jó, pedig pozitív energiát gerjeszt, ami kitisztítja a negatív beidegződéseket, és ezáltal a gyógyító folyamatok beindulnak. 
És, hogy honnan tudod, hogy tiszta szeretetet adtál? 
Utána nem gondolsz arra, hogy mégse kellett volna! 
Nincs olyan érzés benned, hogy: Túl sokat adtam! És alig kaptam valamit. 
Nem vársz érte cserébe semmit, és legközelebb is megtennéd. 
És minden körülmények között örülsz annak, hogy így tettél.

(Szerzője ismeretlen)



A szeretet

"A szeretet nem kötelesség, nem feladat. 
Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot." 
A szeretet: a szabadság jegyében áll. 
Senki sem mondhatja meg, kit szeressek, kit ne szeressek, még én sem utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahova akaratunk fölér - ez a lelkünknek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférájában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe." 

(Müller Péter)




A legszebb emlék...

A legszebb emlék a SZERETET, amit egymás szívében hagyunk magunk után.
A SZERETET nem más, mint annak érzése és megértése, hogy a másik ember 
különböző.

Élni annyi, mint szeretni. Szeretni látni és megmutatni, érezni és 
érzékeltetni, meghallani és meghallgatni, magasba szállni és fölröpíteni, 
kinyilni és felnyitni, megérteni és megértetni, együtt érezni és eggyé 
olvadni - és tudni, hogy a SZERETET a legmagasabb rendü alkotás.

Ahhoz, hogy elengedd magad és felszabadulj, mindent meg kell változtatnod. 
Amikor eszel, egyél örömmel, amikor táncolsz, legyen benne öröm, amikor 
beszélsz valakivel, tedd örömmel. Amikor sétálsz az utcán, tedd örömmel, 
mert most a jelenben, nem vagyunk tudatában annak, hogy mennyi mindent 
szalasztunk el. Egy egyszerű séta az utcán annyi örömet hozhat... Ki 
tudja?... Talán nem lesz másnap... Holnap talán már nem tudsz sétálni az 
utcán... Holnap talán már nem leszel ott, hogy élvezd a napot... A szél ott 
lesz, de TE talán nem... Ki tudja mit hoz a holnap?... Ahhoz, hogy igazán 
ÉLJ, fontos a múlt feltétel nélküli elengedése... Vagyis, ha valaki megbánt, 
csak homokba szabad írnod, hogy a megbocsátás szele el törölje a szavakat...
Mindezekáltal tehát légy hálás az életedért, a sorsodért és a 
megpróbáltatásaidért is.....???.....

(ismeretlen szerző)




2011. január 30., vasárnap

Szép történetek







A negyed dolláros

Néhány évvel ezelőtt egy lelkész Houstonból, Texasba költözött. Néhány héttel az érkezése után, egy alkalommal a belvárosba kellett mennie. Amikor a buszon leült észrevette, hogy a sofőr negyed dollárral többet adott vissza.

Elkezdett gondolkodni, hogy mit tegyen, és arra az elhatározásra jutott, hogy visszaadja a pénzt. Hiszen bűn lenne megtartani. Aztán egy másik gondolat fogant meg fejében: "Óh, felejtsd már el, hiszen ez csak negyed dollár. Ki törődik egy ilyen kis összeggel? A buszvállalat amúgy is túl sokat kér az utazásért, nem fog nekik hiányozni ez a kicsi összeg. Fogadd el, mint Isten ajándékát és maradj csöndben."

Mikor a megállóba értek, ahol a lelkésznek le kellett szállnia, egy pillanatra megállt az ajtóban, majd a negyed dollárt a buszvezető felé nyújtotta, és azt mondta: "Tessék, egy kicsit többet adott vissza."

A sofőr rámosolygott és azt mondta: "Köszönöm! Maga a városi, új lelkész, ugye? Mostanában gondolkodtam azon, hogy el kellene járnom valahova gyülekezetbe, és meg akartam nézni, hogy mit tesz, ha rosszul adok vissza."

Amikor a lelkész leszállt a buszról, a legközelebbi villanypóznához botorkált, és bele kapaszkodva csak annyit tudott mondani: "Ó, Istenem, majdnem eladtam a Fiadat egy negyeddollárosért."
/ismeretlen szerző/





Súgd meg

Egy négyéves, érzékeny, minden idegszálával figyelő, gazdagon fantáziáló
kislányról, Liliről mesélt az édesanyja. Azon a nyáron kisöccse született,
Dani. Amikor hazahozták a kórházból, Lili azt kérte, először hadd beszéljen
vele ő. Kettesben.
Bevitték az ötnapos Danit a szobába, letették egy öblös fotelbe. Ekkor Lili
odament hozzá, körbenézett, hogy valóban egyedül vannak-e, a füléhez hajolt
és ezt mondta:

- Súgd meg nekem, milyen a Jóisten . Elfelejtettem .







Húsvéti prédikáció


GeorgeThomas, plébános volt New England egy kis városkájában. Húsvét
reggelén, amikor zsúfolt templomában felment a szószékre prédikálni,
egy régi, rozsdás, rozoga madárkalitkát vitt magával és letette a
szószék párkányára.

Persze, mindenki meglepődve nézte és kíváncsian várta, mi fog itt történni.

A plébános elkezdte a prédikációt:

,,Amikor tegnap végigmentem a főutcán, szembe jött velem egy fiatal
gyerek, kezében lóbálta ezt a madárkalitkát,

és a kalitka alján három kis vadmadár lapult, reszketve a hidegtől és
a félelemtől. Megállítottam a fiút és megkérdeztem:

- Mit viszel?

- Csak ezt a három vacak madarat - felelte.

- Aztán mit akarsz csinálni velük? - kérdezősködtem.

- Hazaviszem őket és szórakozom velük - felelte. - Feldühítem őket,
kihúzom a tollaikat, egymás közötti viadalra uszítom őket. Élvezni
fogom.

- De előbb-utóbb beleunsz majd. Utána mit csinálsz velük?

- Ó, van otthon két macskánk - mondta a fiú -, azok szeretik a
madárhúst. Megetetem őket velük.

Hallgattam egy kicsit, aztán ismét megszólaltam:

- Fiam, mennyit kérsz a madarakért?

- Nem kellenek magának azok a madarak, atya. Hiszen azok csak vacak
szürke, mezei madarak. Még énekelni sem tudnak. Még csak nem is
szépek.

- Mennyit akarsz értük? - kérdeztem ismét.

A fiú végignézett rajtam, mintha megbolondultam volna, aztán megmondta
az árat: tíz dollár.

Kivettem a zsebemből a tíz dollárt, odaadtam a gyereknek. A fiú
letette a kalitkát a földre és egy pillanat alatt eltűnt.

Én aztán felemeltem a madárkalitkát, elvittem a közeli parkba, ott
letettem, kinyitottam az ajtaját, és szabadon engedtem a madarakat.

Miután Thomas plébános elmondta a kalitka történetét, mindjárt egy
másik történetbe kezdett:

,,Egy nap a Sátán és Jézus között párbeszéd folyt. A Sátán épp az
Édenkertből jött és büszkén dicsekedett:

- Az egész emberiséget a kezeim közé kaparintottam. Csapdát állítottam
nekik olyan csalétekkel,

amelynek nem tudnak ellenállni. Mind az enyémek!

- Mit fogsz csinálni velük? - kérdezte Jézus.

- Szórakozni fogok velük. Megtanítom őket, hogyan házasodjanak és
hogyan váljanak el egymástól,

feldühítem őket, meg arra is megtanítom, hogyan gyűlöljék és kínozzák
egymást, hogy részegeskedjenek és kábítózzanak,
arra, hogy fegyvereket és bombákat találjanak fel és öljék egymást.
Nagyon fogom élvezni - mondta a Sátán.

- Mit csinálsz majd velük akkor, ha eleged lesz a játékból?

- Megölőm őket! - felelte a Sátán.

- Mennyit kérsz értük? - érdeklődött tovább Jézus.

- Nem kellenek neked azok az emberek! Nem jók azok semmire! Megveszed
őket, ők pedig csak gyűlölni fognak. Leköpnek, megátkoznak és
megölnek. Nem kellenek ők neked!

- Mennyit kérsz? - kérdezte újból Jézus.

A Sátán végignézett Jézuson és megvető gúnnyal mondta:

- A véredet, az összes könnyedet és az egész életedet!

Jézus így szólt:

- Megegyeztünk! - aztán kifizette az árat...''

Ezzel George Thomas plébános fogta a madárkalitkát és lement a szószékről.


Kedves Olvasóim köszönöm, hogy olvassátok a blogomat

Köszönöm a látogatást visszavárlak!